A magyar felsőoktatás EU-harmonizációját bizonyára sok minden miatt lehetne szidni, de egy dolgot nagyon szeretünk benne: immáron egy átlagos egyetemista számára is egész könnyűvé vált külföldre kijutni egy-két szemeszterre alma matere támogatása mellett. Csaba Észtországba ment.

Tallin - az óvárosi főtér

"Két tipikus eset létezik. Van, aki ebben látja meg a lehetőséget arra, hogy megismerhesse a fennkölt, nagy Nyugatot, és van, aki a szomszédos államoknál messzebbre nem merészkedik - az ingázás lehetősége mindenképp hasznos, ha nem akarod meglévő párkapcsolatodat a félévnyi távollét elhidegülésének feláldozni.

Észtország nem egy szokványos célállomás, azt bizton állíthatom, messze van, posztszovjet és vélhetően rettenetesen hideg, kérdezik is tőlem a mai napig, hogy sikerült pont ott kikötnöm. Ha népeink rokonságból következő évezredes barátság nem lenne kellően meggyőző érv, mert a finnek és a cseremiszek is testvéreink, általában azt mondom, hogy ez az az ország, amely árszínvonalát tekintve hazánkéhoz hasonlítható (magyarul nem jutsz koldusbotra fél évig), ugyanakkor Európától sincs messzebb, mint Magyarország, lám, eurójuk is előbb lett. Plusz az északi kultúrák, amik mindig is érdekeltek.

Nos, a valóság az, hogy Észtország valahol a fejlett Skandinávia és Oroszország között helyezkedik el, nemcsak földrajzi értelemben, hanem kulturális, gazdasági és más szempontokból egyaránt. Ha azt nézzük, hogy az országot az utóbbi pár száz év történelme során legalább öt különböző birodalom foglalta el, nem csoda, hogy igen vegyes hatások érték és érik a mai napig. A főváros, Tallinn kinézetre, valamint az egy főre jutó pláza és Hesburger (a helyi Burger King) tekintében mindenképp az EU-s színvonalat képviseli. Érkezésünk napján az Óváros történelmi emlékei, majd a belváros építészeti monstrumai között bolyongva órákig azon tanakodtunk, hogy mindez rendben, hogy a szolgáltató szektor erős, de hol laknak az emberek?

Aztán este felfedte másik arcát a város. Eszterrel egy városszéli youth hostelben foglaltunk szobát, ahol gond nélkül le is rendeztük az adminisztrációt, majd azt a remek mókát eszeltük ki, hogy azzal kedveskedünk a helyi recepciósnak, hogy a képes nyelvkönyvünkből erőt merítve észtül kunyerálunk evőeszközöket (Do you have ’nuga, lusikas, kahvel’?), mire a válasz az volt, hogy inkább angolul mondjuk, mit akarunk, mert észtül ők csak az alapokat beszélik... Aztán a teraszon az első helyi sörünket  is megízleltük, pár percre rá mellénk szegődött egy harcedzett, középkorú orosz forma, aki igen kitartóan próbált kommunikálni velünk mindennemű idegennyelv-ismeret nélkül. Mivel további sörökre invitált meg minket, végül is nem bántuk a dolgot, és jól elszórakoztattuk egymást, megleshettük a felesége és a gyerekei fotóját a telefonján, majd nemsokára megérkezett a kolléga is, aki egy laptopon éppen azt böngészte, melyik kurvát fogják megrendelni aznap estére. A választás végül sikeresen zajlott, a srácok invitáltak is minket, hogy tartsunk velük és a kurvákkal a szaunába (udvariasan elutasítottuk).

Az országban az oroszok aránya egyébként 30%, s bár az észtek fele igen rossz szemmel nézi a ténykedésüket, tulajdonképpen látszólag különösebb nemzetiségi konfliktusok nincsenek. Pedig az észtek rettentően büszkék a hazájukra, a szovjet uralom levedlése olyan nagy megkönnyebbülést jelentett számukra, hogy  a mai napig ennek a lázában égnek. Augusztus 20-án – micsoda véletlen - tartják és ünneplik függetlenedésük évfordulóját. Mi ezen a napon a tengerparti Käsmu falujában úttörőtáboroztunk, ahol az esti program az volt, hogy a tábor összegyűlt a tévé elé, ahol nemzeti dalokat sugároztak szöveggel élő közvetítéssel  tíz-tizenöt városból, ahol sokszáz ember gyűlt össze az utcákon, hogy együtt énekeljenek. Természetesen pár üveg sör elfogyasztása után mi is csatlakoztunk a karaoke partyhoz. Míg Magyarországon ilyenkor mi is megy? Itt ez egy teljesen normális, radikális gondolatoktól és támadásoktól mentes dolog, még a fiataloknál is, a koliban a helyiek úgy mentek általában bulizni, hogy előtte az alapozás a Kodulaul-ra és egyéb nemzeti youtube videókra való dáridózásba torkollott.

És ha már a piálásnál tartunk... Az országban semmi értelmes növény nem terem meg, ezért jó északiakhoz híven gabonafélékből és erdei gizgazokból főznek szeszt. A helyi specialitás a Vana Tallinn, ami leginkább a Jägermeister édesített verziójaként definiálható, és kevéstől is nagyon rosszul lehet tőle lenni másnap. Az észtek sörkultúrája is becsületre méltó, a helyi Saku-Le Coq vita a magyar Soproni-Borsodi párhuzamnak felel meg. Jómagam Tartuban, a Le Coq sörgyártól mintegy tíz percre laktam (itt is van mindjárt a sörfőzde reklámarca), így volt lehetőségem a városban a cég mintegy 40 termékét megízlelni, amiből egyébként kb. 32-nek ugyanolyan íze van.  Egyetemi kollégiumokhoz közeli boltokban az import sörökből is kiváló kollekciók találhatók, legmókásabbak természetesen az orosz termékek (itt, alul). Legfontosabb ital azonban mi más lenne itt, mint a vodka, amit bármivel összekevernek, és sosem elég, nem egyszer kopogtak át a szomszédok, hogy van-e nálatok alkohol, mert mi megittuk az összes vodkát, és kell még. A nemzeti ital csodákra képes, így a lázas kisgyermekek lábára is vodkába mártott zoknit húznak a gyógyulást elősegítendő.

Isznak, mert hideg van télen. Oké, azt nem gondoltam volna, hogy valaha is strandolni fogok ebben az országban,  de a globális felmelegedés elkerülhetetlen, augusztusi érkezésünkkor csodaszámba menő +35 fok volt, ami az átlagnál 10-15 fokkal több, a helyiek többnyire halálért könyörögtek. De aztán október végén eljött az első hó és fagy, majd november elejétől gyakorlatilag constant snow cover fedte a tájat, ami szép, megnyugtató, és kiváló lehetőséget nyújt téli sportokra. Elsősorban cross-country síelőket és szánkázó purdékat látunk úton-útfélen, habár az észtek nagyon büszkék az ország legmagasabb pontját jelentő 300 méter magasan fekvő síparadicsomukra, ahol még lejtők is vannak, azért többnyire ott is inkább a gumiabroncs-szánkó dívik a sífutás mellett. Északabbra található a régió legmagasabb műhegye is, ami az olajpala-bányászat maradványaiból épült, annak is valami ilyesmi lesz a sorsa. De ami ennél érdekesebb, hogy ezek az őrültek -20 fokban is képesek a szabadban futni egy szál latexben, s nem is kevesen teszik. Susogós sígatyában lenni utcán vagy bulizni menni pedig nem ciki, hanem teljesen menő.

Tehát a piáláson kívül a hideg ellen való védekezés másik alapvető titka az egészséges életmód, és ennek sarokköve a szauna, amely az észt ember életét a születéstől a halálig végigkíséri:  a csecsemőket majdhogynem a szaunában keresztelik meg, és a halálos ágyán fekvő vénembert is még betolják pár menetre, hogy néhány nappal tovább tartson ki. Ugye Magyarországon ezt mi úgy toljuk az usziban, hogy fürdőruhában/törülközőben bevonulunk gőzölögni egy kicsit, majd a bátrabbak utána be a hűvös medencébe, és ezzel le is van zavarva a történet.  Itt, ahol minden tisztességes házhoz tartozik egy jóféle szauna, kicsit másként zajlik. Jómagam ezt észt osztályommal, egyik professzorunk lettországi tanyáján tapasztalhattam meg. Itt az az alap, hogy egy szál faszban (pinában) megy a szaunázás (férfiak-nők külön, ünnepnapokon és családon belül együtt), és a teljes procedúra úgy másfél-két óráig tart. A legszükségesebb kellék annyi doboz sör (nőknek cider), amennyit elbírsz kézben. Egy tízperces szaunát legalább húsz perc-fél óra piálással egybekötött pihenés követ a mellékszobában, majd következik a következő menet. Itt a gőzölgés (ahol természetesen mindenféle mentolos és egyéb undormányt is bevetnek) után a fiatalok kirongyolnak a kertbe, majd csobbannak egyet a fagypont körüli kerti tóban, két perc múlva vissza térdig sárosan. A harmadik-negyedik menetnél előkerülnek a büntetőeszközök, vagyis különböző leveles faágak, amelyekkel a szereplők egymás érzékeny és kevésbé érzékeny testrészeit csapkodják. Alapesetben ehhez Betulát (nyírfát) használnak, a keményebbek Juniperussal (borókával) tolják. Negyven-hatvan közötti, termetes, szőrös és elhízott professzorokkal együtt szaunázni, miközben egy szál mosolyban himbilimbiznek és hallgatóikkal egymást korbácsolják: felbecsülhetetlen élmény.

Egyébként nagyon klassz kis városi és vidéki tájakat látni mindenfele. A területhasználat 40%-a savanyú talajú erdő (fenyő-, boróka- és nyírfa állományok áfonyával és gombákkal gazdag talajszinttel), és rengeteg a kisebb-nagyobb tó, illetve „bog”, amit nagyjából tőzeges mocsárnak fordítanék. Ahogy fentebb már utaltam rá, én az ország második legnagyobb településén, Tartuban laktam, ami egy nagyon helyes kis 100 ezres város rengeteg megkímélt állapotban túlélt faházzal, amely alapvetően nyugodt és csendes, de a belső városrész egész évben élettel van tele. A település egyfajta kulturális központ, szép számmal látni diákokat, köztük nem kevés külföldit. Fontos, hogy akkor válsz igazi tartui egyetemistává, ha itt-tartózkodásod során legalább egyszer végigmászol / végigsétálsz az Emajõgi folyót átszelő ’arch bridge’ ívén (pipa).

A főtéren folyamatosan különböző szabadtéri programok váltják egymást, és még a leghidegebb decemberi napokon is nyüzsgő forgatag lepi el: a városházával szemben egy hatalmas bárka, melyen minden este mesét olvas fel egy éltes úriember, körben mindent vékony hóréteg fed, a többi havat összekotorták egy nagyobb szánkódombbá, a város szimbólumát adó szobor, a ’kissing students’ szökőkútjának jegén gyerekek csúszkálnak. Karácsony környékén merő giccs az egész, de olyan szép.

Fél év után december huszonnegyedikén indultam haza. Bécsben szálltam át, ahol alig pár perc kellett ahhoz, hogy elfogjon a rosszullét. Langyos, jellegtelen időjárás, semmi hó, koszos járdák, dzsungelszerű épületrengeteg, embertömeg, multikulti, miegymás. Bár törzsökös budapesti vagyok, Tartuban az északi kisvárosi életet nagyon gyorsan megszerettem, és máris hiányzik. Életem utolsó évtizedét pedig alapvetően Viljandiban tervezem leélni. :)

Akinek kedve támadt Észtországhoz, annak javaslom a 2011-es évet, mivel idén Tallinn Európa egyik kulturális fővárosa. Biztos jó dolgokat szerveznek."

Köszönjük Csabának a kimerítő beszámolót!
Remélhetőleg ez a poszt az első része "Erasmussal Európában" c. sorozatunknak.
Addig is, rajongjatok bőszen a TravellingBand-ért, hogy értesüljetek minden földi jóról, satöbbi. Érdekes cikkek, jókedv, humor, büfé.