Prágába menni mindig jó. A tudósító bizton állíthatja ezt, mivel abban a szerencsében részesülhetett, hogy másodszor is meglátogathatta a cseh fővárost. Képzeljék, látott kocsmákon kívül mást is! Lesz szó el nem dobott csikkről, villamosokról, bliccelésről, kulturáltságról, taplóságról, meg még sok mindenről. Igen, természetesen sörről is, úgyhogy ne aggódjanak. Olvassanak inkább!

Hét órát vonatozni nem leányálom. Különösen, ha az ember ezt a Jan Jesenius nevezetű viszonylattal teszi meg. A választás azért esett erre, mivel a Miért Állunk Vazze (gy.k.: MÁV) erre ad roppant nagyúri kedvezményt: 75 helyett 19 euró a jegy oda-vissza. Nos, a jó dolgokat ezzel le is tudtuk. A kevésbé élvezetes-kategóriába tartoznak a következők: a szerelvény reggel fél hatkor indult, sehol nem lehetett rajta dohányozni (hét órán át, ember!), és, ami a legfőbb – németek gyártották. Nos, a germánok többek között arról ismerkszenek meg, hogy szervileg képtelenek kényelmes üléseket gyártani. A Travellingband tudósítójának egy óra után annyira szétvásott a segge, hogy kénytelen volt tornagyakorlatokat végezni. Természetesen Szlovákiában csontra megtelt a vonat, így nem maradt más hátra, mint összeszorított foggal bámulni ki az ablakon, vagy belemélyedni a könyvbe és megpróbálni nem gondolni arra, hogy egy „vaspriccsen” ülünk. No, de igazából ez legyen a legkisebb bajunk, hiszen a hét óra előbb-utóbb (de legvalószínűbben hétszer hatvan perc elmúltával) eltelik, és megérkezhetünk a cseh kapitálba.
Ez már csak azért is könnyebb dolog, mintha mondjuk külföldiként visszafele tennénk meg az utat (azaz, mondjuk cseh állampolgárként utaznánk Budapestre), mert a magyar szakasszal ellentétben a szlovákok és a csehek is szépen, érthetően, három nyelven bemondják időben, melyik megálló jön. Így hát nem lehet elcseszni az amúgy is égbekiáltóan kitáblázott Holesovicé pályaudvart. És onnantól pedig még ennyit sem kell aggódnunk, hiszen Prágában mindenhova el lehet jutni villamossal. De szó szerint mindenhova. Van nyolcezermillió vellamosvonal, amelyek keresztül-kasul metszik egymást. Ezeken a jó paraszt magyarok nyugodtan bliccelhetnek is, hiszen többnapos ottlétünk alatt nem láttunk egy kontrollert sem a jellemzően piros villlanyos járgányokon. A metró kicsit más tészta, ott nem árt vásárolni tiketet. Azonban ez sem egy hanyattvágó összeg, cserébe kapunk remek metrót, ami tiszta, nem büdös, logikusan megy (3 vonal van, ezek 3X3 helyen metszik egymást, tehát igazából metróval is el lehet jutni a város bármelyik részébe). A tömegközlekedés töfi, na. Városrendezők, lehet menni tanulni!
Ha már tömegközlekedés, essen pár szó a gyalogos közlekedésről is. Csehország már Európa, Magyarország, hát, az is, meg nem is. Méghozzá azért, mert az európaiság (értsd: kulturáltság) az utcán kezdődik. A magyar, különösen a budapesti utcák rettentő viszonyait senkinek sem kell bemutatni. Ezekhez képest megrázkódtatásszerű élmény végigsétálni Prágának (most tessenek megkapaszkodni!) nem a turisták által látogatott, belvárosi részein. Mivel a tudósító ezen vizitjének fő célja nem a városnézés volt, ezért a kötelező köröket (Károly-híd, Vendel tér, stb.) leszámítva nem járt semmi olyan helyen, ami kifejezett turistalátványosság lenne. És pont ezeken a, látszólag teljesen budapestinek tűnő utcákon tapasztalhatjuk meg, mit kéne még tennünk, hogy Európa ne tekintsen minket (teljesen jogosan) a balkán kapujának. A cseheknél nem divat például a szemetelés. Tudniillik, ha Prágában eldobsz egy csikket a földre, és látja ezt egy rendőr, odajön és megbüntet. Nem kamu, saját szemünkkel láttuk az esetet. A helyiek elmondták, ugyanez a helyzet a köpködéssel, a piroson való átmenéssel, a parkba hugyozással, általában, bármivel, ami elcsúfíthatja a köztereket (inni viszont, azt szabad köztéren, ez is mennyire jó már). És valahogy saját, egyáltalán nem reprezentatív közvéleménykutatásom alapján, a csehek büszkék is fővárosukra, annak szépségeire, 10-ből 9 cseh imád szülővárosában lakni és meg van elégedve a viszonyokkal. Mi meg csak bámulunk. Tegyük hozzá, van nekik is azért necces kerületük, ez pedig Košince névre hallgat. Itt állítólag nem tanácsos éjjel külföldiként egyedül mászkálni. Nappal egyébként tök normálisan néz ki a hely, csupán, a belvárossal ellentétben itt láthatunk csöveseket, lépcsőn ülő romákat, és gyanús figurákat lepukkant talponállókban – egy kis Kőbánya-fíling. Azonban a dologhoz hozzátartozik, hogy Košince messze nem olyan lepukkant látvány, mint mondjuk a budapesti nyolcadik kerület…
A nyaralási útmutatótól eltekintenénk, hiszen ez egy önző blog. Amúgy is, a kultúrlátványosságokat, mindenki előre megnézi az útikönyvben, mulatás-ügyileg pedig szinte nem lehet hibázni. Már csak azért sem, mert a cseheknek minden söre jó. Még az is, amire egy magára valamit adó cseh fintorog, na, még az is jobb, mint itthon bármelyik. Sört pedig mindenhol adnak. Étteremben, kávézóban, gyrososnál, mindenhol. És itt belebukkanunk a harmadik európaiságot mutató dologba: a csehek nem verik át a külföldieket. Nem éri meg nekik. Ez pedig jó érzés a Balatonon szocializálódott, nyugtalanul fejszámoló magyarnak. Nem kell a para. Ami pedig a Travellingband-nek különösen kedves szórakoztatóipari szokás: ha már csak egy pár korty van a korsódban, automatikusan hoznak egy újat, amíg csak azt nem mondod: „elég”.  
Érdemes bevásárolni a jófajta sörből (hét óra vonatút, ugye), valamint felmenni indulás előtti este arra a nagy kilátóra, aminek elfelejtettük a nevét (bevásárolni a sörből, ugye), de a fogaskerekűhöz hasonlatos gépezettel lehet felmenni, és nagyon jól látható az egész város onnét. Olyan az egész, mint egy kiterített ékszerdoboz. Szépséges, na. Elnézegettük vagy fél órát, és az sem tántorított vissza, hogy odafent a metsző szél miatt volt körülbelül kettő kóbor celsius.
Hazafele a vonaton megint az jutott a tudósító eszébe, ami már akkor is, mikor Bécsben járt. Mégpedig, hogy Budapest egy kis szerencsével, pénzzel, szemléletváltással, kulturáltsággal és egyáltalán, kissé normálisabb viszonyokkal Közép-Európa vezető nagyvárosa lenne. Frankón. Nagyobb, mint Bécs és gizdább lehetne. Van legalább annyi jó helye, mint Prágának, csak amíg Prágában ez látszik, addig Budapesten csak a lehetősége a romok alatt. Igazán kár érte.