Ági egy különleges dániai tanárképző főiskolára jár. A tanterv a hagyományos iskolákéhoz képest tényleg szokatlan, mert a hangsúlyt a tapasztalatra, a „learning by doing”-ra helyezi. Az első évben négyhónapos ázsiai tanulmányúton vettek részt: hátizsákkal bejárták Indiát, Bangladest, Laoszt, Vietnámot, Kínát, nemrég pedig a féléves kötelező afrikai gyakorlat keretében Ági Angolában járt.

Angola és északon a Cabinda exklávé

Cabinda tartomány Landana nevű településen laktam. Cabinda egy exklávé: Kongóban van, de mégis Angola része. A lakosok szeretnének elszakadni Angolától (és az elszakadásért komoly gerillaharcok is folynak), mivel az olaj nagy része ebből a megyéből származik, és az esőerdő is tele van ébennel, mahagónival. Úgy érzik, hogy nincs szükségük Angolára. Ha Cabindából át akarunk menni a „másik Angolába”, például a fővárosba, Luandába, akkor azt egy 45 perces repülőúttal tehetjük meg (persze mi, a külföldiek), vagy busszal Kongón keresztül, ami akár 3 napig is eltarthat és akkor is még csak a másik határnál vagyunk. Igaz, az út csak 50km, de kell külön vízum, és ki-be kell lépkedni, így mi nem használjuk. Repülőtársaság meg van dögivel, eddig kétszer használtuk ezt a közlekedési módot. Az elsőnél 7 órát várunk a reptéren, a másodiknál 12 órát ültünk. Hogy miért? Mert a repülőnek akkor éppen más tartományba kellett repülnie, mert a másik géppel valami történt :-). Leszállásnál meg olyan, mintha össze akarna esni a gép. Vicces is, jobb elviccelni mint bepánikolni :).

Cabinda nagy részén trópusi esőerdő található, míg az ország többi, délebbi része sivatagszerű, középső és északi részében tüskés és száraz szavanna van. Angolában a hivatalos nyelv portugál, de beszélnek bantuul és különböző törzsi nyelveken is. Az országban 1992-től lényegében 1998-ig polgárháború folyt, nem kevés nemzetközi szarkeveréssel. Nem csoda, hiszen a politikai kérdések alatt Angola földjében nagyrészt kiaknázatlanul hevernek a különböző nemesfémek.
A levegő nagyon párás. 90% a páratartalom, a ruhák azonban elég hamar megszáradnak a szeles napsütésben. Az esős évszak most kezdődik (novembertől), ami heti 2-4 nap esőt is jelenthet. Felfrissíti a levegőt és megöntözi a földeket, kizöldül egy kicsit a környezet. A hőmérséklet azonban dél körül mindig nagyon meleg, még esős időben is.

Maga a táj Angolában elég sivár, sivatagos, vörös poros. Az esőerdő kivételével Cabinda és a hegyvidék is, de itt már persze több a zöld, pálmafák, bokrok. Ezt a piros ananászt kirándulásunk során találtuk, és a földön nőtt, semmi fán, vagy bokron, azt nem tudom, hogy eszik-e, vagy sem. Mert hát ugye piros :)! Ezeken a banánpálmákon meg sütőbanán nő, amit nyersen nem javasolt megenni, megsütni szokás és mint köret lehet enni. Úgy nagyon finom és laktató. Nagyon íze nincs, kicsit édeskés, de lehet, hogy csak azért, mert az agyunk a banán láttán édeset érez. Nyersen meg kifejezetten rossz, ehetetlen, kemény, száraz, savanyú, nyers ízű, rágni sem lehet. A színe ugyanolyan sárga, de kisebb és ducibb. Egyértelmű a különbség, így nem lehet összetéveszteni. Indiában meg az utcán árulják a piros banánt, az még édesebb és kisebb, mint amit mi ismerünk… Tök sok fajta banán van ám :).

Ez a fa a képen a BaoBab fa. Mindenhol nő, úton-útfélen. Az a történet róla, hogy az istenek kitépték a földből, és fejjel lefele visszatették, ezért néz így ki, mintha a gyökere lenne felül. Gazdag bokros koronával rendelkezik egyébként, ami még nem nagyon zöldült ki eddig. A gyümölcse elég nagyméretű, vízbe szokták áztatni, hogy kinyerjék belőle gazdag C-vitamin tartalmát. Ezt a levet a helyiek aztán magában fogyasztják.
Luandában, a fővárosban amúgy rettenetes sok szúnyog van. Reggel és este jönnek elő, mert napközben még nekik is túl nagy a hőség, van, hogy 35 fok is. Cabindában és a hegyi Uige megyében szerencsére nincsenek annyian.

A tömegközlekedés életveszélyes, az emberek 70%-a ebbe hal bele. A kocsik nem tesznek eleget semmiféle kritériumnak, éppen hogy csak mennek. De ha mennek, akkor nagyon gyorsan, záróvonal nincs, jelzőlámpa nincs, vagy nem működik, tábla sincs nagyon. Itt nem a KRESZ szerint kell vezetni, hanem legfőképp biztonságosan. A normális EU jogsi jó, én is így tudok itt vezetni egy jó kis vadállat autót. Terepjáró, és mindent megmászik. Vannak utak, amilyenek csak a reklámokban és posztereken láthatók. Az itt a valóság… - gyönyörű. Általában földutak vannak, de már elég sok helyen betonozzák is őket. Tömegközlekedési eszköz a taxi, elvileg egy busz is jár Cambida fővárosában, de nem javasolt a használata, annyira tömött, és levegő nélküli. Vonat, villamos, metró nincs, nem is lesz. Hajó van az olajfúró tornyokhoz, amiknek a lángja megvilágítja a horizontot minden este, minden nap... - szörnyű!!! Nem igazán lehet összehasonlítani egy európai országgal sem. Posta nincs, maga a fogalom nem létezik itt, házszámot ugyan lehet néha látni, de utcanév tényleg nincs.

Angola amúgy veszélyes ország. Sötétedés után nem nagyon megyünk ki. Szórakozni nem voltunk, mert veszélyesnek tartjuk. Lányok, este, sötétben… Az alkoholfogyasztás is nagy, arról nem is beszélve, hogy nemrég még háború volt itt. Az iskola sofőrjének egy nőügy miatt majdnem levágták a fejét, kórházban van. Az iskolában is vannak zavargások.

Itt általában egy férfinak van 1, vagy két felesége, plusz 1-5 szeretője. De itt nem ülnek le megbeszélni a dolgokat, hanem elő a katanával! Ez egy nagy kés, vagy szablya, kar hosszúságú, és mindent vágnak vele: füvet, fát... Ez a feleség és barátnő-dolog teljesen elfogadott és normális itt, de azért néha van következménye.
Angolában nincsenek turisták, backpacker átutazók, általában minden weboldalon ott áll nagy piros betűkkel, hogy „NE UTAZZON IDE!” mert veszélyes. Van is alapja, hisz a háborúnak nemrég lett vége, és azt a buszt is itt támadták meg januárban a togói focistákkal. De hát mindenhol vannak gondok,és veszély. Én ebből nem túl sokat érzek. Sötétedés után nem járunk ki, alkoholt nem iszunk, és gyanús emberekkel sem közösködünk.

Valquiria Rocha angolai sakkozónő, tényleg


Ha ésszel él az ember és nem provokálja a helyzetet, akkor itt is olyan veszélyes, mint bárhol máshol (mondom én ezt most, de hát barmikor történhet bármi). Amúgy vannak “discók” DJvel, alkohollal, tánccal, kertiparti-szerűség :). Az afrikaiak nagyon tudnak mulatni, lenyűgöző, elragadó, és imádnivaló. Maga a táncuk nagyon erotikus és teli van élettel. Egy kacaj, öröm, szomorúság, harag…. Bármilyen fajta érzelem legyen az, mindig nagyon erős. Végletek. Amikor nagyon örülnek, akkor az ugyanolyan félelmetes, mint amikor mérgesek. De hamar hozzá lehet szokni az ilyen mértékű és fajta érzelem-kinyilvánításnak, és sokat lehet tanulni is belőle…

 Ági videója Angolából