A franciaországi síelésnek kétségtelenül a kiutazás a legjobb része. A terep csemege egy szociológusnak, ugyanis az összezárt ötven fő és a huszonnégy órás út garantált alapja lehet több gyönyörű konfliktusnak. A lehetőségek tárháza áll a sors, vagy a labilisabb idegrendszerűek rendelkezésére, hogy az utasokat agyvérzésbe kergessék.
Olvassák kiskáténkat!

Tudvalevő, hogy a síelést sílécekkel végzik. Kell hozzá még két bot, és két elég nagy sícipő. Megy egy hét ruha, élelem, és ital. Ezeket a szereléseket gondosan készítsük elő, mennyiségükből ne engedjünk, ugyanis ezek fogják biztosítani, hogy ne férjünk el a buszon. A modern túrabuszok fel vannak szerelve wc-vel is, ami egy ilyen hosszú útra valóban nélkülözhetetlen. A mindenkori szervezők viszont úgy látszik, mindig éppen csak első alkalommal szervezik a sítúrát, mert nem számítanak arra, hogy az utasok csomagokat is visznek majd. Így a wc és a közlekedő folyosó sajnos funkciót vált, és csomagtér lesz belőle. Az összezártság és a helyhiány már elég erős garancia a konfliktusokra.

Lehetőleg olyan buszt válasszunk, amelyiknek problémái vannak a fűtésével, fékrendszerével, kipufogógáz elvezetésével, vizelettartásával, vagy sofőrjével! Nincs is szebb, mint mikor egymásnak esnek a busz elejében utazók a hátsó sorok lakóival, mert míg az elöl ülők pólóban izzadnak, hátulról hógolyóval dobálják őket. A légkondi használatával a vezető kizárólag az előbb említett hatások helyének cseréjét érheti el. Ilyenkor az elöl ülők zoknija odafagy a szélvédőhöz, a hátul székelők pedig elcsendesednek a hirtelen fellépő oxigénhiánytól.
Nagyon szép dolog még az is, amikor azok, akik pofátlanul előretolakodtak, hogy legelöl, a panorámaablaknál üljenek, az Alpok szerpentinjein le-lepillanthatnak a várakozó mélységbe (tetézhető megkarcolt szalagkorláttal - tetszés szerint).
Az is különösen jó unaloműző játék, hogy az ember a keze ügyébe akadó dolgokból próbál kis esővízgyűjtő alkalmatosságokat kreálni, hogy ne áztassa el teljesen a becsorgó esővíz.

A buszsofőrnek két típusa van. Egyik a nyugdíjas bácsi, aki lassú, de odaér. Minden bizonnyal 23447szer tette már meg ugyanezt az utat, vagy hasonló hosszúságút, csak nem Briancon-ba, hanem inkább Dnyepropetrovszkba. Nehogy lesofőrözzük, mert vérig sértődik, és nem köszön. Hívjuk autóbuszvezetőnek, akkor látja, hogy tiszteljük.

A másik típus a sofőr. Fiatal, 30-40 éves, hasonlít Jean Reno-ra, és a szerpentinen a kanyarban előz. Kicsit őrült, vagy nagyon jó vezető, ez nem derül ki. A félősebbek előre mennek szólni, hogy lassítson.

A tortúra elviselésére két iskola létezik. Egyik a „rajzfilmnézős”. Ez a típus kispárnával és rajzfilmekkel felvértezve vág neki a buszútnak. Jellemző még, hogy barátnőt visz magával, hogy egy kis jó illatot és puhaságot tudjon maga mellett. Természetesen a hagyományos barát-barátnő szerepek a buszon megváltoznak, mindenkire ugyanúgy hat az út delejes bűvölete. Általában az út végére szakítanak, ha nem, akkor sem állnak szóba egymással.

Másik típus az „alkoholista”. Ez a síelésre felhalmozott jelentős mennyiségű italkészletét dézsmálva igyekszik öntudatlanra inni magát, hogy mély ájulásban vészelje át a kiutat. A rutinosabb már az útra is külön pakol. Kedvelt ital a Becherovka, és a különböző téli hangulatú égetett szeszek. A kezdő alkoholista gyakran elköveti azt a hibát, amit a szakma nagy öregjei csak „budaörsi McDonald’s”-nak hívnak. Ez azt jelenti, hogy a (jellemzően az Ötvenhatosok terén) gyülekező utasok sörrel enyhítik türelmetlenségüket, és a busz elindulása után is jelentős mennyiségű italt visznek be a szervezetükbe. Ez a város határára rendszerint erős vizelési ingert vált ki. Ezen nem könnyít az sem, amikor tudatosul bennük, hogy nem állnak meg az előre megígért budaörsi gyorsétteremnél, hanem csak az országhatárnál.
Ezt előbb türelmes dörömböléssel, bekiabálásokkal próbálják megváltoztatni, majd a kevéssé nyúló szövetek parancsának engedelmeskedve tettlegességig is fajulhatnak a dolgok. (Békés embereknél előkerülhet még az úgynevezett „nagy szájú üveg” is.)

Legszebb ellentét mégis az, amikor a két iskola képviselői egymással kapnak össze. A kispárnások a kedves pingvineket akarják hallgatni, az ittasok meg azt, hogy a mindenki énekeljen. Akármelyik elmélet hívei is vagyunk, ne engedjünk önző, állati énünknek, próbáljunk meg toleránsan, türelmesen viseltetni a nálunk gyengébbek felé. Vagy próbáljuk ki az ő módszerüket is!
Akik pedig eddig csak kocsival próbálták a kiutat, azok egyik évben fel kell, hogy adják a kényelmet, hogy ki ne maradjanak ebből a felejthetetlen élményből. Ne legyenek komiszak saját magukhoz!